Orfűről

Orfű üdülőfalu Baranya megyében, Pécstől mintegy 15 km-re É-Ény-i irányban, a Mecsek hegyhát közepén fekszik. Mediterrán éghajlata miatt (enyhe tél, korán beköszöntő tavasz, meleg nyár és kellemes, hosszú, ősz) egyre kedveltebb a turisták körében. A napsütéses órák száma éves szinten meghaladja a 2000-et.

A völgy öt kis települése (Orfű, Mecsekrákos, Bános, Mecsekszakál és Tekeres) formálódott az idők folyamán üdülőterületté úgy, hogy nagy hangsúlyt fektettek a természeti értékek megőrzésére.

Legfőbb vonzereje a 4 mesterséges tóból álló tórendszer, amelyből kettő tó turisztikai jellegű, míg a másik kettőben fürdeni nem, csak horgászni lehet. Az Orfűi-tó kellemes strandjával csábítja a fürdőzőket, a Pécsi-tó horgászásra, különböző vízi sportok (vitorlázás, evezés, szörfözés, kajakozás stb.) űzésére is alkalmas, míg a Herman Ottó-tó, valamint a Kovácsszénája-tó a horgászok pihenő helye.

Felejtse el a mindennapokat, és pihenjen, töltődjön fel Orfűn!

A vendégek szórakozását, pihenését, kikapcsolódását és ellátását strandok (Aquapark, és tóból lekerített fürdőhelyek), kereskedelmi és vendéglátó egységek, sportpályák (pl. golf), lovardák, kerékpárkölcsönzők, horgászhelyek, túra útvonalak és egyéb rendezvények szolgálják.

A kisebb élelmiszerboltok mellett Orfű központjában található egy nagyobb ABC, továbbá posta, gyógyszertár és orvosi rendelő is. A település több pontján tájjellegű ételeket kínáló éttermek várják a vendégeket.

Orfűn és környékén biztos, hogy mindenki megtalálja a számára kedvező időtöltési lehetőséget. Látogasson el hozzánk!

További információkért és részletes programajánlatért keresse fel Orfű község weblapját: www.orfu.hu